SZUBJEKTÍV EMLÉKEZÉS
Nem könnyű emlékezni egy olyan pályatársra, akinek még tennivalói voltak, még újabb munkákat vártunk tőle, és aki alkotóereje teljében távozott.
Tőkéczki Lászlónak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara volt a munkahelye 1981-től. Bár keresték és hívták más munkahelyre, ő mindig hű maradt az alma materhez. 1989 óta az ELTE Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszék oktatója volt, s kilenc évig annak vezetője is.
Közöttünk három év korkülönbség van, mindketten a Ratkó-korszak gyermekei vagyunk. Ő az ország keleti végén született, én a nyugati végén pár kilométerre az osztrák határtól, a vasfüggönytől. Tőkéczki Laci ízig-vérig református közegben nőtt fel, én egy több mint háromezres, színkatolikus faluban. A körülmények sokban befolyásolták mindkettőnk további pályáját.
Tőkéczki tanár urat 2014. március 15-én a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Ekkor az elte.hu-nak adott interjújában arra kérdésre, hogy mi vezette őt a történészi pályára, az alábbi választ adta: „Az ilyen érdeklődés általában a családi hagyományok és a személyes hajlandóság alapján jön létre. Én nem gimnáziumban, hanem technikumban érettségiztem, de aztán teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy semmi közöm a műszaki tudományokhoz. Így aztán Debrecenbe jelentkeztem, majd két év elvégzése után Budapesten, történelem szakon fejeztem be az egyetemet.”
A MŰVELŐDÉSTÖRTÉNÉSZ PÁLYAKÉPE
Tőkéczki László az Abaúj megyei Szikszón született (Trianon után Szikszó Abaúj-Torna vármegye székhelye volt 1938-ig, majd 1945 és 1950 között Abaúj megyéé), gyermekévei Felsődobszán, egy kis Hernád menti faluban teltek.
Miskolcon járt technikumba, majd 1970 és 1972 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem–német szakán tanult. Két év elvégzése után átjelentkezett az ELTE azonos szakára, és 1975-ben történelem–német szakos tanári oklevelet szerzett. Az ELTE-n töltött három tanév alatt az akkori Budaörsi úti kollégium (ma Kőrösi Csoma Sándor Kollégium) lakója volt. A munkásszállónak épült tizenegyemeletes épületben 1972 őszén nem voltak éppen ideális feltételek. Tőkéczki egyetemi éveiről és tanárairól a már említett egyetemi honlapnak adott interjújában így beszélt: „Szakmailag voltak jó tanáraim, akiket becsültem. De éppen azért mentem el a művelődéstörténet felé az akkor és sok tekintetben ma is uralkodó kronologikus politikatörténet helyett, mert olyan időszakban végeztem az egyetemet, amikor a marxista történetírás összefüggéseiben nem láttam sok lehetőséget. Olyan területet választottam, ahol a napi politikának és az ideológiának kevésbé volt szerepe.” Tanárszakon végzett, és mi más pálya kínálkozott volna egy vidékről Budapestre került ifjúnak, mint a középiskolai tanárság – kipróbálta magát hát a tanári pályán, a kispesti Landler Jenő Gimnáziumban tanított három esztendőt.
1978-ban éles váltás következett a pályáján. A Magyar Tudományos Akadémia Neveléstörténeti Kutatócsoportjának lett a segédmunkatársa. Elsősorban sajtótörténeti kutatásokat végzett. A kutatócsoport 1981-ben került az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára. A kutatócsoport egyes tagjai óraadói megbízást kaptak, és bekapcsolódtak a neveléstörténeti kurzusok oktatásába. Az akkori kétszakos, ötéves tanárképzés során a neveléstörténet minden tanárszakos hallgató számára kötelező volt. Tőkéczki László egy rövid időszakban tanított az egri tanárképző főiskola budapesti kihelyezett tagozatán is. A kihelyezett kar 1983-tól az ELTE Általános Iskolai Tanárképző Főiskolai Kara lett. Tőkéczki László a BTK Neveléstudományi Tanszékén tudományos munkatársként, majd egyetemi adjunktusként dolgozott 1989-ig. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem értesítője 1989–90-ben a kari tanács választott tagjaként említi, ami egyben azt jelzi, hogy a rendszerváltoztatás idején a kari közéletben vállalt feladatot. Tőkéczki László a tudományos pályáját sem hanyagolta el: 1987-ben megszerezte a kandidátusi fokozatot.
1989 Tőkéczki László életében több változást is hozott. Erről a következőképpen nyilatkozott 2017-ben (az alkalom Széchenyi-díjjal való történt kitüntetése volt). A Magyar Távirati Irodának ekkor ezt mondta: „Bár történésznek készültem és mindvégig tudományos pályán tevékenykedtem, már a rendszerváltás előtt meghoztam egy döntést: nem az egyetemi karrier a legfontosabb, hanem az ismeretterjesztés, a nép felvilágosítása.” Súlyos döntés, de az adott korszakban érthető döntés. Tőkéczki László a meghozott döntését élete végéig betartotta.
A másik változás az egyetemi életében történt. Előbb megbízott előadóként, majd egyetemi docensként a Művelődéstörténeti Tanszék főállású oktatója lett. Egy különleges tanszékre került, amely egyedülálló volt a magyar felsőoktatásban. Az ELTE jogelődjein 1898-tól Békefi Remig, majd pedig Domanovszky Sándor vezetésével működött a Magyar Művelődéstörténeti Tanszék. Domanovszky Sándort azonban 1948-ban nyugdíjazták, és ezzel a tanszék is megszűnt. Huszonnégy év elteltével, 1981-ben alapítottak újra Művelődéstörténeti Tanszéket Németh G. Béla professzor vezetésével. Akkor Hanák Péter, Kósa László, Szegedy-Maszák Mihály, Gerő András alkotta a testületet. Amikor Tőkéczki átkerült a tanszékre, már Kósa László vezette, és Hanák Péter, Fábri Anna, Gereben Ágnes és Gerő András volt a tanszék tagja. Ebbe a közegbe érkezett a ’90-es években Heiszler Vilmos, Kiss Gy. Csaba, Csorba László és félállásban Vörös Károly. Hanák és Vörös Károly nyugdíjba ment, a rendszerváltásban többen a Magyar Demokrata Fórumban, de voltak, akik a szociáldemokrata szerveződésekben vettek részt, mások pedig más ellenzéki mozgalmakban. (Az ELTE bölcsészkarának szerepét a rendszerváltozásban még nem vizsgálta senki.) Tőkéczki itt talált az egyetemen belül otthonra. Az egyetemi oktatás mellett az adott időszakban a helyzet azt kívánta, hogy egyetemi oktatók is szerepet vállaljanak az új rendszer kialakításában. Talán ide is illik Tőkéczki egy másik mondata, amit ugyancsak az említett MTI-interjúban mondott: „Ez sok időt és energiát vett el a tudományos karriertől, de nem panaszkodom: az ember ott szolgál, ahol tud.”
2005-ben habilitált, majd pedig Kósa professzor úr tanszékvezetésből való távozása után, 2007-től 2016-ig a Művelődéstörténeti Tanszék vezetője volt. A Történeti Intézet igazgatóhelyetteseként, már korábban is dolgoztam együtt vele, de a Budaörsi úti kollégiumból is ismertem, igazán pedig 2008-tól – amikor az intézet igazgatója lettem – működtünk együtt vele. Tőkéczki tanszékvezetőként is megmaradt Tőkéczki Lacinak. Nem voltak allűrjei, minden kérdésben megvolt a határozott véleménye. Az intézet akkoriban 11 tanszékből állt, az intézeti tanács pedig a hallgatókkal együtt 20 főből, igen eltérő álláspontokkal. Az egymástól eltérő véleményekről folytatott viták mindig megmaradtak abban a mederben, amit egymás véleményének a tisztelete kívánt. Tőkéczki, elérvén a 65 éves életkort, ami után az egyetemen vezetői posztot betölteni nem lehet, visszavonult és nyugállományba ment. Többször beszéltünk egymással négyszemközt, a visszavonulásról, arról, hogyan tovább. Természetesnek tartotta, hogy eddigi munkáját folytatja, ha kicsit visszafogottabban is. Nem beszélt sohasem arról, hogy betegség gyötörné.
ÖRÖKSÉG
Mit is jelentett az egyetem, a kar és az intézet számára Tőkéczki László? Egy az alma materhez mindig hű, igazi eltés életet. Mindig számítani lehetett segítségére, véleményére, alkotni akarására. Mit jelentett oktatóként? Nehéz ezt megítélni, hiszen én koromnál fogva nem lehettem tanítványa; az talán a legnagyobb dicséret egy oktató számára, ha a tanítványok úgy emlékeznek tanárukra, hogy nagyon jó, gondolatébresztő, vitatkozós órákat tartott s büszkeség Tőkéczki-tanítványnak lenni. – Tőkéczki László ilyen oktató volt. Mivel az ELTE történelem szakára járó hallgatók meggyőződésük szerint a legjobbak közé tartoznak, kritikai attitűdjük mindenképpen az, itt kivívni ezt a tisztelet nagyon nagy dolog.
Tőkéczki László név alatt a Magyar Tudományos Művek Tárában 1976-tól 2017-ig 197 cikk, recenzió, tanulmány és monográfia található. Ezek a munkák tükrözik Tőkéczki László széles érdeklődési körét: a 19–20. század fordulójának és a 20. század első felének eszmetörténete, Tisza István, neveléstörténet és protestáns egyháztörténet a 19–20. században. Nyolc doktorandusz hallgatónak volt témavezetője. Közülük öten szerezték meg a doktori címet, többek között ifj. Bertényi Iván és Békés Márton.
Az intézet vezetőjeként próbáltam meg felidézni Tőkéczki László egyetemi útját, de természetesen nem lehet teljes ez a szubjektív visszaemlékezés anélkül, hogy Tőkéczki közéleti szerepéről ne essen szó. Docens[CsI1] úr 1991-től volt a Hitel szerkesztője, 1994-ben lett a Valóság főszerkesztője, részt vállalt a Protestáns Szemle szerkesztésében. Ezekben a folyóiratokban sok tanítványának is lehetőséget teremtett munkáik megjelenésére. Alapító tagja volt a Duna Televízió első kuratóriumának. Haláláig alelnökölte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatot. 1999 óta tagja volt a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának, 2016–17-ben részt vett az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjában. Tőkéczki László a Magyar Református Egyház vezetésében is feladatotokat vállalt: 2002-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzőjének, 2009-ben világi főgondnokának választották.
Az 1990 előtt önmaga által vállalt feladatának, amelyről kitüntetésekor beszélt, maximálisan eleget tett. Évente száznál több előadást tartott a történelemről, közügyekről, politikáról, egyházról, Magyarországon és a határokon túli magyarlakta területeken.
2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét, 2017-ben a Széchenyi-díjat. Nem hajszolta a kitüntetéseket, elismeréseket. Egyszerűen szolgált.
Tőkéczki László még nem volt 67 éves, amikor 2018 januárjában meghalt.