Horváth Szilárd

Ahogy gyermekeinket neveljük, olyan lesz az ország*

 

2003-ban, amikor nagylányunk hatéves lett, feltettük magunknak a kérdést: hova vigyük iskolába? A kérdéssel elmentünk barátainkhoz, s együtt megnéztük a környékbeli iskolákat. Mindenhol ugyanazt kerestük a nevelésben: a kereszténységet, a magyar néphagyományt, a családiasságot és a természetet. Az iskolától az otthoni nevelés folytatását vártuk, újra csak: kereszténység, magyar néphagyomány, családiasság, természet. A környéken meglátogatott önkormányzati iskolákban egyiket sem találtuk meg. Az egyházi iskolákban – kevés volt még – a kereszténységet találtuk meg, a másik három viszont hiányzott. Az alapítványi iskolákban – ez javarészt Waldorfot jelentett – megvolt a családiasság és a természet, de a kereszténység és a magyar néphagyomány csak nyomokban bukkant fel. Ezért úgy döntöttünk, hogy iskolát alapítunk.

 

Alapító aktus

 

2004. szeptember elsején hét gyermekkel indult az első osztály. Ma 190 gyermekünk van, három-négyszeres a túljelentkezés, a váci püspökség keretei között működünk, s Búzaszem-modellnek nevezzük azt, amit a mindennapokban teszünk. Mi történt a húsz esztendő alatt? Röviden: mindennap választ adtunk a felmerülő nevelési helyzetekre a kereszténység, a magyar néphagyomány, a családiasság és a természet keresztútján. S történt még valami: összefogtuk a közösséget.

2004-ben nem volt épületünk. Első osztályunk a katolikus közösségi házban indult el, hála alapítótársunknak, Ország Tibor atyának. Második osztályunk a református közösségi házban kapott helyet, hála érte Szotyori Nagy Gábor tiszteletes úrnak. A harmadik és negyedik osztály – hála Markó József polgármesternek – az önkormányzattól kapott épületben indult, amit felújítottunk. S közben építkezni kezdtünk. Az önkormányzattól iskolaépítésre kapott Duna-parti telken 2008. október 19-én vasárnap letettük az épület alapkövét. Akkor én voltam az alapítvány vezetője. Mindössze 50 ezer forintunk pihent a számlán, ebből 45 ezer forintért alapkőurnát vásároltam. Így az alapítvány szinte teljes vagyonát – benne a gyerekek jövőnek szóló üzeneteivel – az alapkőletételkor elástuk a telek közepén. Az ünnepség végén odajött hozzám a polgármester a következő kérdéssel:

 

• Ezek szerint indul az építkezés?
• Igen, jövő héten kezdünk.
• És mennyi pénzetek van?
• Ötezer forint.

Azt a polgármesteri arcot és a lemondóan legyintő mozdulatot nem felejtem el. De a következő hét végén Benke Gyuri verőcei barátunk csapata kimérte az épület kacifántos alapját. Adományként, mert becsültük egymást. Közben szakértő szülőkből – építőmérnökökből, szakikból – iskolaépítő csapatot szerveztünk, melyet Mokos Béla barátunk fogott össze. Másnap Baka Béla barátunk a földmunkagéppel kiszedte az alapot. Adományként, mert a jó cél fontos volt neki is. Mi meg a szülőkkel kiigazítottuk a gép munkáját. A gödi piarista szakiskola diákjai mestereik vezetésével – örvendve, hogy van gyakorlóhelyük – maradék faanyagból bezsaluzták az alapot. Közben adományokat gyűjtöttünk vas és beton vásárlására. Érkeztek is a piarista szakiskolások, s mestereik vezetésével bevasalták az alapot. Végül a szülőkkel behelyeztük a megfelelő vezetékeket, és jöhetett a beton. Az alapkőletétel után hónapnyi idő telt el, és ott állt az 500 négyzetméteres betonalap a közműcsövekkel. Kihívtam a polgármestert, hogy nézze meg, nem a levegőbe beszéltünk.

 

• Ez nagyon szép, nem gondoltam volna – hitetlenkedett.
• Az mind semmi, de még megvan az ötezer forintunk – válaszoltam.

 

Ezt az ötezer forintot azóta is őrizzük, a közösségi együttműködés jelképe.

Az épületet két esztendő alatt végül 2010-re megépítettük. Nincs benne pályázati pénz, állami, önkormányzati, egyházi forrás. Mi vagyunk benne, akik összefogtunk, sok ezren, szabadon. Azóta tudom, hogy Magyarország jóakaratú és mosolygós. Ha rámosolygunk, visszamosolyog. A születés körülményei meghatározták iskolai életünket. Mielőtt a nevelésről írnék, érdemes megemlíteni az épület tervezését. Az építészektől azt kértük, hogy pedagógiánkat öntsék épületbe. Nyolc terv készült – nyolcat utasítottunk el. Az iskolát mindenki úgy képzelte el, hogy hosszú folyosóról termek nyílnak. De a mi családias nevelésünk nem ilyen. Végül egyik tanítónk kérdezte, hogy megszólítsa-e építész nagybátyját, igent mondtunk. Így találkoztunk Salamin Ferenccel, aki Ybl-díjas, Kós Károly-díjas és Kossuth-díjas építészmérnök, a Magyar Művészeti Akadémia építőművészeti tagozatának vezetője. Eljött hozzánk, beszélgetett a tanárokkal, a szülőkkel, a gyerekekkel, beült órákra, megnézte a környékbeli régi gödi villákat, a Duna-partot, majd hazament. Felhívtam egy hónap múlva, hogy van-e terv. Nem úgy megy az – mondta, s eljött hozzánk újra. Megint beszélgetett a tanárokkal, a szülőkkel, a gyerekekkel, beült órákra, megnézte a környékbeli régi gödi villákat, a Duna-partot. S ez megismétlődött még háromszor. Ebből sohasem lesz terv – gondoltuk, de fél év elteltével Salamin Ferenc megjelent nálunk az elkészült munkával. Megnéztük, s rögtön igent mondtunk. Az álmunkat, magyar, keresztény, családias, természetes nevelésünket láttuk meg épületbe öntve. Azóta egy filmben Salamin Ferenc elmondta a munkamódszerét, amely a következő: először megismerő szeretettel fordulok a megrendelő felé, aztán elengedem a racionalitást, és végül hallgatok az angyalok szavára.[1] Nos, ezek az angyalok dolgoznak az épületben. Mindennap megsuhintanak bennünket a szárnyukkal, amikor belépünk. Azóta azt is tudjuk, hogy érdemes kitartani, türelemmel dolgozni a legjobb megoldáson.

 

A Búzaszemmódszer

 

Nézzük a mindennapokat! A Búzaszemben a nevelésünk célja az, hogy gyerekeink majdan családjuk, nemzetük és egyházuk kovászai legyenek. Kovász, ami a sok kicsit összeragasztja és megnöveszti. Bár az alábbiakban a szemléletesség kedvéért különvettem a kereszténységet, a magyar néphagyományt, a családiasságot és a természetet, ám a mindennapokban ezek elválaszthatatlanul összekeveredve adják nevelésünk teljességét.

 

Kereszténység

„Arról ismerjenek meg benneteket, hogy szeretitek egymást” (J, 13,35). Ezt a szeretettel nevelést tartalmazza a Pécsi Rita képviselte organikus pedagógia, amelyre – mint természetes fundamentumra – alapoztuk az iskolát.[2] Az organikus pedagógia a természeti népek nevelése, Jézus nevelése, a néphagyomány nevelése, Matula bácsi nevelése. Elsődleges benne az érzelmiintelligencia-fejlesztés. Mivel nevelünk? – bizalommal, lélekmozgással, kötődéssel, szövetséggel, eszménnyel. Karácsony Sándor ugyanezt másként fogalmazta meg, amikor azt írta, társas viszonyainkban nevelünk.[3] Mi a nevelési módszerünk? – az élmény, tapasztalás, azonosulás egymásra épülő hármassága. Az organikus pedagógia valójában kereszténység a mindennapokban, minden tanórán, a nevelési módszereket is áthatóan. Matematikaórán is, nem csak hittanon. Közösségi életünkben is ez a szeretet tükröződik. Ezzel fogjuk össze a tanári-, a gyermek- és a szülői közösséget. A Búzaszemben megérkező körrel – reggeli imával – kezdjük a napot. Aztán a gyerekek az osztályszentélyben ülve megosztják egymással otthoni gondjaikat, örömeiket. Imádkoznak egymásért. Ezerhatszáz ilyen alkalom van a nyolc esztendő alatt, és a gyerekek közben észrevétlenül megtanulják az együttérzést, s leolvasni a másik arcáról, hogy mi zajlik belül. Hogy is mondja Pál Feri atya? A tartós társadalmi sikerhez és az üdvösséghez szükségünk lesz érzelmi intelligenciára – pontosan ezt szerzik meg itt a gyerekek. Szerda reggelenként szülők tartanak reggeli elmélkedést az aulában összegyűlt iskolának. Erre gyakorta a gyerekek szülei is itt maradnak, innen indulnak munkába. A felsősöknek lelki napokat dolgoztunk ki, hogy ezeken csiszolják az Isten és embertársaik iránti figyelmüket.

 

Magyar néphagyomány

A gyerekek óráinak harmada népművészeti foglalkozás: két néptánc, két (nép)zeneóra, két (népdalalapú) szolfézs, két – népművészettel, ősképekkel alaposan befolyásolt – rajz, két (szintén népdalénekes) énekóra, végül egy (népi) kézművesóra. Néptáncórán elsősorban nem koreográfiát tanulnak a gyerekek, hanem ritmusgyakorlatokat játszanak. A ritmusérzék fejlesztésével növeljük testi és intellektuális képességeiket, a néptánc tehát nem hagyományőrzés, hanem fejlesztés. A Búzaszemben minden gyermek muzsikál. Koboz, citera, duda, furulya, tekerő, hegedű, ének – ezek a népi hangszerek, a klasszikus hangszerek pedig a zongora, gitár és a fuvola. Ötödiktől minden gyermeket hívunk a gyimesi, moldvai, bakonyi, dél-alföldi zenét játszó kis kamarazenekarokba. Báljaink népzenés bálok, táncházak, ahol a gyerekek muzsikálnak és táncolnak. Már az elsősök is ott botladoznak a nagyok között a báli zenekarokban. Miközben tánc alá muzsikálnak a nagyobbakkal, ezek a kismacskák elhiszik magukról, hogy oroszlánok – és idővel azok is lesznek.

 

Családiasság

A szülőket bevonjuk mindennapjainkba. Bármikor bejöhetnek az iskolai órákra, csak azt kérjük, hogy előre jelentsék be. „Apád, anyád idejöjjön” óráinkon a szülők szakmájukhoz igazodó tanórákat tartanak gyermekeiknek. Hívjuk őket néptáncórákra is, népi játékokat tanulni. A Búzaszem Közösségi Tanács által a szülők a mindennapi működtetésben is részt vesznek. Hétvégeken közös munkák és ezeket követő együttes ebédek formálják a közösséget.

Minden osztályban vannak külön családi kirándulások, amikor az osztály gyermek- és szülői közössége együtt mozdul ki a természetben. A problémáinkat is közösségi módon oldjuk meg, amire a szülői estek jó alkalmat adnak. A családiasság része az is, hogy a Búzaszembe már 2011 óta nem lehet mobilt behozni, 2018-tól pedig a családokban sincs a gyerekek kezében okostelefon. A szülők nyitottságának az a feltétele, hogy mi is nyitottan álljunk hozzájuk. Ez a nyitottság azzal kezdődik, hogy az iskolába jelentkező minden családdal egy-egy órát beszélgetünk. Társadalmi felelősségvállalásunk része, hogy a környékbeli termelőkből szervezett Búzaszem Piacon egészséges, ellenőrizhető, magyar élelmiszert adunk a családoknak, és lefűzzük őket a multinacionális ellátási láncokról. Így nem kell külön boltba menni, a gyermek iskolába kísérésével megoldható a bevásárlás. Most az iskolai boltot tervezzük.

 

Természet

A természet az ember otthonos közege. Nélküle ingatag a lélek. Ezért fontos, hogy gyermekeink életében jelen legyen ez a semmivel sem helyettesíthető nevelési erő. A Búzaszemben péntekenként lehetőség van kirándulásokra. De van iskolakertünk is, amely nem csak arra való, hogy a diákok megtanulják, miként kell kertészkedni. Az iskolakert a szakrális nevelés része. A gyerekek azt tanulják meg a természetben dolgozva, miként lehet náluk nagyobb erővel együttműködni.[4] Az iskolakert az érzelmi intelligencia fejlesztésében segít: a türelem, az együttműködés, a beismerés, az önnevelés, a kapcsolatok, a megbocsátás, a nagyravágyás, az alázat, a bizalom fejlesztésében, a valódi szükségletek megismerésében, a vágyak, szándékok kezelésében, a szabad akarat próbáiban. Az iskolakerti színező- és gyógynövényekre építettük rá a Szín-Patikát. A gyerekek a természettudományos órán feldolgozzák a színezőnövényeket, s rajzórán azzal festenek, a gyógynövényekből pedig kenőcsöket és párlatokat készítenek. Élmény, tapasztalat, azonosulás: ez a valódi tanulás útja. És ehhez jön a szabad játék a természetben: az ötletteliség, a kreativitás bölcsője. Minden hónapban cserkészkirándulás, félévente többnapos cserkészportya vezet az erdőkbe. Nyolcadikosaink zarándoktáborral búcsúznak, a többiek erdei vándortáborba vagy cserkésztáborba mennek.

 

Évkörünk

A néphagyomány kitüntetett napjai, a keresztény magyar ünnepek keretezik iskolai életünket. Mihály-nap, Márton-nap, András-nap, advent, karácsony, farsang, nagyböjt, húsvét, pünkösd – mindegyikhez társul valamilyen népszokás. Megannyi lehetőség, hogy a kereszténységgel mélyen átitatott rítusokon keresztül is formáljuk a gyerekek lelkét. Pünkösdkor például három lehetőségünk is van: a fiúknak a pünkösdi királyválasztás, vagyis a férfias erények megvillantása a testi erőtől az ügyességen át a szellemi kihívásokig. A pünkösdi király jutalma, hogy egy feleletből kimaradhat, de van kötelessége is: gondoskodnia kell róla, hogy a fiúk a bálokban minden lányt megtáncoltassanak. A lányok pedig a pünkösdi királynéjárással és a pünkösdi fa befonásával ünneplik a király koronázását, pajzsra emelését. Az édespák is versenyeznek ilyenkor, közülük is kerül ki pünkösdi király. Vastag könyvben írható le ünnepeink rendje, de egyiken sem színpadra dolgozunk, hanem a gyerekeket és a szülőket szólítjuk meg, hogy az ünnepben részt vegyenek.[5] Így például karácsony előtt elsőtől nyolcadikig nehézségi fok szerint felépítve kántálással, kotyolással, lucázással, bölcsőcskézéssel, vesszőcskézéssel, betlehemezéssel, háromkirályjárással, regöléssel járják a családokat, áldást víve az otthonokba. Közben megtanulnak szerepelni, és átélik a sötétségben meggyúló gyertyafény misztériumát.[6]

 

Neveden szólítottalak

Különleges alkalmunk a gergelyjárás, amikor elsőseink az iskolába igyekvő óvodásokat hívják hozzánk személyesen, név szerint. Az üzenet: fontos vagy. De közben megtanulták a dramatikus játékot, amellyel a közösségüket szolgálják.

 

Adventi éneklés

Adventi reggeleken az iskola aulájába először érkezők kezdik az éneklést. Három-négy dalosunk van kezdetkor, de nyolc órára megtelik gyerekekkel, szülőkkel és énekkel az iskola. Egyszerű és felemelő. Erdélyi Zsuzsanna gyűjtötte imákkal kezdjük és zárjuk az éneket.[7] Így a gyerekek minden adventi napon elmondják az alapigazságot: „Ég szülte földet.”

 

Kalendáriumi napok

A havi kalendáriumi nap az évkör része, az élmény és tapasztalat sűrűsödése. A búzás kalendáriumi napon például búzát vetünk, búzát őrlünk, dagasztunk, sütünk, aratási játékokat játszunk, miközben a búza, a kenyér, a magvető példázatait is elemezzük az érettebb gyerekekkel. De van szőlős, szentes, farsangi, húsvéti, pünkösdi kalendáriumi napunk is, és emellett a Gazdakalendárium foglalkozásain az évkör paraszti munkái nyomába eredünk.

 

Népi kézművesség

A népi kézművességből a szövés, fonás, sodrás, nemezelés, hímzés, fafaragás és a csipkeverés van jelen a gyerekek életében. Meggyőződésünk szerint például a verőkékkel végzett keresztező mozdulatok a diszlexia és diszgráfia elhessentésére is szolgálnak. A természetes anyagokkal végzett kézműves tevékenységet ismeri a művészetterápia is. Nem hagyományőrzésről beszélünk ebben az esetben sem, hanem fejlesztésről, lélekemelésről.[8]

 

Szablyavívás

A szablyavívás is az ügyesedés terepe. A szablyavívó fiúk örömmel írják a „szablyavívó nyolcasokat” egy kézzel és két kézzel is, hiszen ez a szablyavívás alapja. De ezek a nyolcasok egyben idegrendszer-érlelő gyógypedagógiai mozdulatok. Miközben érik az idegrendszerük, odakötjük őket a végvári vitézek példájához. Thury György nekik nem távoli történelmi figura, hanem bennük élő eszmény. Hétvégéken megvívnak egy várat: Nógrádot, Kisnánát, a Pilisben lévő egri vármakettet. Miközben mozognak, hadvezérek is támadnak közöttük.

 

Regöscserkészet

A cserkészet a Búzaszem nevelésének folytatása: szellemileg érett kortárs közösségben győzik le az akadályokat, amikor az erdőben a semmiből varázsolnak maguknak táborhelyet, és kerítenek a tíznapos tábor köré olyan keretmesét, amely a magyar múltban gyökerezik. A kiscserkészeket a felsősök, a felsősöket a gimnazisták vezetik. Így képződnek a magyar közösségek jövendő vezetői. Istenre néző, a kereszténység és a magyar néphagyomány köré közösséget formáló regöscserkész csapatunk van, ők a Csillagösvény cserkészcsapat.

 

Családi életre nevelés

A Búzaszem célja, hogy a tőlünk kikerülő gyerekek családjuk, nemzetük, egyházuk kovászai legyenek. Nevelésünk a „kovászsághoz” szükséges érzelmi intelligencia fejlesztésére irányul. A Családi Életre Nevelés program is átszövi az életünket. Empátia, önismeret, közösségi működés, az örömszerzés alapjai – ezeket tanítjuk a gyerekeknek abban a reményben, hogy majdan nagycsaládos édesanyák-édesapák lesznek.

 

A magyar iskola

Eddig a nevelés színtereit vettük sorra. A mögöttük álló gondolatokhoz Karácsony Sándort, a „lélek szerinti professzort” hívjuk segítségül: „Csak létünk törvényeibe mélyen belelátó, bátor, biztos értékelésen alapuló, felelősségteljes, józan ítélet alapján végzett kiválasztás vihet el a magyar iskola tantervéhez. A nevelés nemzetneveléssé a magyar lélek ismerete, a nevelői személyzet magyar lelkisége mellett is csak akkor válhatik, ha a magyar élet problémáira előkészít, ha a tanterv, aminek alapjára támaszkodik, tartalmi magyarságot visz a nevelés minden emberre érvényes, formális törvényeibe”.[9] Melyek a magyar élet problémái? Melyek a nevelés minden emberre érvényes, formális törvényei? Mi a tartalmi magyarság? A búzaszemes válasz a következőképpen hangzik: a magyar élet legfontosabb problémája ma az istenhit megrendülése és az érzéketlenség a természetfeletti igazságok iránt. Következménye a közösségek felbomlása, a magány, az önzés, a múltba vezető gyökerek elvékonyodása, a nemzeti kultúra átadásának erőtlensége, az identitásválság, az érzelmiintelligencia-szegénység s a testi képességek jól látható gyengülése. A gyermekek többsége fejlesztendő, mert az idegrendszerük nem alakult ki. És hogy mik is a nevelés minden emberre érvényes, általános elvei? Ott van a megoldás Karácsony Sándor társas nevelésében és az organikus pedagógiában. A tartalmi magyarság a mi nevelésünkben a magyar népmese, népdal, népzene, népi játék, néptánc, népi kézművesség, népi vallásosság, magyar harcművészet és persze a későbbiekben az ezekre épülő irodalom, történelem. Mindenben, ami identitás, benne van a megtartó érzelmi háló is. Ez kulturális szuverenitásunk és egyben a magabíró Magyarország alapja. Eközben azt is gondoljuk, hogy amikor magyar anyanyelvünkről beszélünk, akkor nemcsak szóbeli anyanyelvünket érdemes említenünk, hanem mást is: mozgásos anyanyelvünket, a néptáncot és a népi játékot; mitikus anyanyelvünket, a magyar népmesét; zenei anyanyelvünket, azaz a népzenét, népdalt és jelképi anyanyelvünket, amely mindezeket összeköti.[10]

 

A művészetek hasznáról

A görögök tudták, hogy a művészetek jobbítják az embert, de mára már a tudomány is megerősítette ezt.[11] 1972-ben Kokas Klára hasonlította össze a napi egy énekórában részesülő gyerekek iskolai eredményeit a nem éneklő gyerekekével, az eredmény: a naponta éneklők jobbak összpontosításban, matematikában, szövegértésben, szociális készségekben.[12] 1977-ben Barkóczi Ilona és Pléh Csaba ugyanezt vizsgálva ugyanezt derítette ki.[13] Agykutatók a művészeti tevékenységnek az agyra gyakorolt pozitív hatásait elemezték.[14] Freund Tamás, az MTA elnöke előadásában kiemelte, hogy az optimális fejlődéshez mozgás kell és művészeti élmények.[15] Nemrég az ELTE kutatói fedeztek fel összefüggést a ritmusérzék és az olvasás között.[16] Mások a meséket vizsgálva arra jutottak, hogy akinek nem mesélnek, hatéves korában másfél évvel marad le szövegértésben, nyelvi fejlődésben, kifejezőkészségben azon kortársától, aki naponta hallgatta szülei élőszavas meséjét.[17] A kézművesség haszna is ismert: a természetes anyagokkal foglalkozás jót tesz a léleknek, segíti a kiegyensúlyozottságot. A tudományos tények tehát egyértelműek: a művészetek semmivel sem pótolhatók a fejlesztésben, s nemcsak az érzelmi intelligenciát, de az értelmi intelligenciát is fejlesztik.

 

Népművészet és magyar identitás

A fent leírtak minden művészetre vonatkoznak – a magyar népművészetre is –, de a magyar népművészet tud még valamit: nemzeti identitást ad. A kultúrát jelek, jelrendszerek útján adjuk át a következő nemzedéknek.[18] Kodály Zoltán „tudatalatti magyarságnak” nevezte azt, amit a népdalok, a népzene segítségével átadhatunk.[19] Szerintünk a népi kézművességgel, népmesével, népzenével, népdallal, néptánccal, a néphagyomány rítusaival nemcsak tudatalatti magyarságot, de tudatalatti istenhitet, tudatalatti férfi-női mintákat, tudatalatti környezet- és természetvédelmet is átadhatunk, miközben a gyermekek pszichológiai immunrendszerét fejlesztjük – azaz boldog, kiegyensúlyozott gyermekeket nevelhetünk.

 

A nevelt nevelő

A nevelőkről beszélve ismételten vissza kell nyúlnunk Karácsony Sándorhoz, aki így fogalmazott: „Keresztyénné kell lenni a magyarságnak, hogy aztán magyarul lehessen magyarrá, tehát nemzetivé lehessen. A nevelés sem lehet addig magyar, amíg a nevelők az áhítat fokán papokká nem magasodnak és önmagukon túl utalva Jézus Krisztustól nem várják, és nem nyerik nevelő munkájukhoz a transzcendens erőket.”[20] A Búzaszem iskolai szövetében a közös eszmények kapcsolnak össze bennünket. Példánk azt mutatja, hogy lehet boldog, örömteli iskolát csinálni a NAT minden követelményét betartva.

 

A 21. századi gyermek

Húsz éve működünk, és látjuk, hogy a gyerekek egyre rosszabb állapotban jönnek iskolába. Sokkal több gyermeket kell fejleszteni, mint két évtizede, és ennek oka bizony nem a vizsgálati módszerek finomodása. Néhány éve felmérjük a gyerekek csecsemőkori reflexeit.[21] Amilyen mértékben megtalálhatók ezek a reflexek, oly mértékben éretlen az idegrendszer. Elsőben 25–85 százalék közötti idegrendszeri érettséggel kerülnek iskolába a gyerekek. Az éretlenség legfőbb oka, hogy a gyerekek életében nincs megfelelő mennyiségű, minőségű és intenzitású mozgás. Helyette képernyők előtt töltik már a kiskorukat is. Ezért elsőként a gyerekek idegrendszerét kell fejleszteni (mozgással, zenével, tánccal, játékkal, kirándulással, szablyavívással, kézművességgel), és az életükből ki kell dobnunk a digitális világot. Látjuk a nemzetközi tudományos eredményeket: azokban az országokban, ahol a gyerekeket túl hamar engedik a számítógépek mellé, csökken az IQ.[22] S akkor az érzelmi és spirituális intelligenciáról még nem is beszéltünk! Minél hamarabb kap okostelefont a gyermek, annál rosszabb lelkiállapotban lesz felnőttként, márpedig fiatalok fele küzd lelki problémákkal, és az ok az elmerülés a digitális világban.[23] A digitális világ károsodásokat okoz az agyban, a tanulásért, memóriáért, érzelmekért felelős agyi területek fejletlenebbek lesznek, romlik a tanulmányi teljesítmény.[24] Ezért a szülőkkel abban egyeztünk meg, hogy nyolcadik osztály első félév végéig otthon sincs okostelefonja a gyermeknek, és távol tartják őket a digitális játékoktól, közösségi oldalaktól is. A szülők pedig arra kérnek bennünket, hogy ezt tartassuk be, mert látszik a jó hatás a gyerekek kapcsolataiban, idegrendszerében, érzelmi és értelmi intelligenciájában. A Búzaszemben kialakított személyes képernyő nélküli rendszer ma már önszabályozó. A szülők egymás között is ügyelnek a betartására. Fontos megjegyezni, hogy ettől még a digitális kultúra órákon fejlesztjük a gyerekek algoritmikus gondolkodását, de ehhez nem szükségesek az okostelefonok. A személyes képernyők eltávolítása a gyermekek életéből azt is jelenti, hogy nevelésüket nem adjuk át a multinacionális tudatipar cégeinek. Ehelyett a Búzaszem kereszténységre, magyar néphagyományra, családiasságra és természetre alapozott nevelésével képesek vagyunk úgy a magyar kultúrában tartani őket, hogy közben tudást szerezve is élvezik az életet. Úgy látjuk, ezzel a magabíró Magyarország jövőjét alapozzuk.