Pásztor István

 

Jobboldali radikálisok és hipszterek, ultrakonzervatívok, fasiszták, neonácik – csak néhány jelző azok közül, amelyeket a fősodratú sajtó szokott alkalmazni az Identitárius Mozgalom és annak tagjai jellemzésére. A mainstream média tudósításain keresztül persze nem nyerhetünk valódi betekintést az európai jobboldali mozgalmiság világába, ahogyan abba sem, hogy a fiatalokból álló, pártpolitikától független szerveződés milyen módon kíván szellemi és stratégiai szinten is harcba szállni az európai kultúra megmentéséért. Jelen írás amellett érvel, hogy az előítéletek félretétele esetén minden józan gondolkodású és Európa visszafordíthatatlan átalakulása miatt aggódó személy találhat kapcsolódási pontokat a mozgalomhoz korunk nagy kihívásai kapcsán, legyen szó az illegális migrációról, a kultúrák keveredéséről vagy a fokozódó szélsőbaloldali utcai és politikai jelenlétről. Az írás célja, hogy bemutassa az európai Identitárius Mozgalmakat, azok szellemi eredetét, továbbá a hálózat minden bizonnyal legerősebb, osztrák ágán keresztül illusztrálja a szervezet felépítését, akcióik jellegét, valamint azt, hogy milyen utat akarnak mutatni az identitásválságban szenvedő Európának.

 

Eredet és szellemi hátország

Az identitarizmus gondolata először Franciaországban alakult ki, ahol a mozgalmat 2002-ben Bloc identitaire néven alapították meg, ami hét évvel később párttá is alakult. 2012-ben megalakult egy másik csoport Génération identitaire néven, amely elkülönülten tevékenykedett az identitárius párttól, és mozgalmi szinten működött.[1] E mozgalom leghíresebb akciója az volt, amikor 2012-ben hetven aktivistájuk elfoglalta a poitiers-i nagymecset építkezési területét, azzal az üzenettel, hogy 732 – Génération identitaire, amivel egyrészt Martell Károly muszlimok fölötti győzelmére utaltak, másrészt pedig népszavazás kiírását követelték az iszlám és a bevándorlás megállításáról.[2]  A mozgalom történelmi szimbólumokhoz máskor is szívesen nyúlt, így jelképüket is a 300 című filmből vették át, ahol a spártaiak a lambda emblémájával pajzsukon vonultak harcba a többszörös túlerőben lévő perzsákkal szemben a thermopülai csatában. Az analógiát felhasználva az identitáriusok úgy gondolják, hogy ők Európa „háromszáza”, a hagyományok, a család, a hierarchia, a kultúra védelmezőjeként szállnak szembe a többszörös túlerőben lévő liberálisokkal, globalistákkal és az Európát iszlamizálni akarókkal szemben.[3]

A 2010-es évek elején a jelképet és az elveket felhasználva alakultak meg a társszervezetek is, többek között a német, a francia, az olasz, az osztrák és a magyar is, majd valamivel később a brit és az amerikai is. Noha a francia Identitás Generációt 2021-ben betiltották, amivel ők lettek az első identitárius mozgalom, amely Európában erre a sorsra jutott, az eszme képviselői megvetették a lábukat a kontinens több országában is. Ennek egyik legfőbb oka abban keresendő, hogy a hálózat szellemi hátországa erős talapzaton nyugszik, lévén azt elsősorban az a francia Új Jobboldal (Nouvelle Droite, ND) adta és adja mind a mai napig, amely az 1968-as események reakciójaként kelt életre, élén olyan teoretikusokkal, mint Alain de Benoist vagy Domonique Venner.[4] Őket és a köréjük csoportosuló értelmiségieket erősen összetartotta antikommunizmusuk, antikolonializmusuk, valamint a liberális demokráciával, a kapitalizmussal és multikulturalizmussal való szembenállásuk. Ez a kör, amely gyakran formális szervezetekben is tevékenykedett, levonta a következtetéseket az Új Baloldal által alkalmazott, a kultúra lassú elfoglalását valló koncepciójából, és elhatárolta magát a régi jobboldaltól, főképp Amerika-ellenessége és antikapitalizmusa révén. Merítettek Antonio Gramsci kulturális hegemónia elméletéből, amely szerint a hatalmat először a kulturális térben kell megszerezni, annak magas és mélyebb rétegeiben egyaránt, melyből az értelmiség döntő részét és a tömegeket konszenzusra juttatván, gondolkodásukat megnyerve, politikai s utána gazdasági hatalom fog fakadni. Ebben komoly szerepük van az ideológiailag közel álló könyvkiadóknak, filmeknek, színházaknak és zenészeknek, továbbá nagyon fontos, hogy megszerezzenek maguknak egyetemi katedrákat, melyek a fiatalok becsatornázásának és a hosszú távú hatalomátvételnek, ha nem is közvetlenül, de az alapját képezik.[5]

A francia Új Jobboldal mellett – egy régebbi hagyományt követve – az identitáriusok szellemi elődjeihez sorolhatjuk a weimari korszak német konzervatív forradalmának teoretikusait is. A mozgalom tagjai hozzájuk hasonlóan szintén nem mulandó pillanatokat akarnak konzerválni és felkorbácsolt érzéseket meglovagolni, sokkal inkább visszatérést hirdetnek az eredethez egy új kezdet érdekében. Amikor változást követelnek az elitben vagy a közgondolkodásban, s teszik ezt vagy írásos formában, vagy az utcán transzparensekkel vonulva és görögtüzeket gyújtva, akkor nem régi gyakorlatokat akarnak folytatni, hanem egy konzervatív fordulatot szeretnének elérni, újrakezdeni mindazt, ami félresiklott.[6]

Ezzel összefüggésben a mozgalommal és annak tagjaival szemben gyakran megfogalmazott vádak részét képezi, hogy tabunak titulált ideákról akarnak újra társadalmi diskurzust folytatni azáltal, hogy olyan történelmileg terhelt és elutasított fogalmakat emelnek programmá, mint az apartheid, a deportálás és a lakosságcsere. Mások szerint a liberális értékek iránti gyűlöletük abban is tetten érhető, hogy organikusan szerveződő etnokulturális identitású közösségekben gondolkodnak. Valójában inkább arról van szó, hogy az identitáriusok a liberális fősodortól idegen fogalmi keretekben kezdtek el gondolkodni, amelyeket nem pusztán a nyilvános közbeszédbe és gondolkodásba emeltek be, hanem az utcakép részévé is tették őket matricáik és akcióik által. Példának okáért multikulturalizmus helyett etnopluralizmust hirdetnek, tehát a migráció általi kultúrakeveredés helyett államhatárokon belüli homogén nemzeteket vizionálnak, ugyanis Carl Schmitt nyomán úgy vélik, hogy a mai modern demokráciák csak akkor stabilak, ha a választójoggal bíró társadalom etnikailag és kulturálisan is homogén.[7] Tehát elfogadják a népek különbözőségeit, ahogyan azt is, hogy minden népnek megvan a maga erénye és világtörténelmi küldetése, de hitük szerint a népekben rejlő talentumokat csak úgy lehet kibontakoztatni, ha mindenki ősei földjén, annak kultúráját és hagyományát követve él, bekapcsolódva ezzel egy olyan szerves láncolatba, mely évezredekre tekint vissza. Érvelésük szerint a sokszínű, keveredett népek kultúrája vagy feloldódik egy uniformizált kultúrában, vagy pedig az erősebb kultúra felülkerekedik a gyengébben, aminek már mutatkoznak jelei Nyugat-Európában, ennek okán tehát mindenáron meg kell őriznie az európai népeknek a kulturális identitásukat. Ezért is kezdték el hangoztatni – a Kohl-kabinet által már egyébként 1983-ban alkalmazott – remigráció fogalmát és tervét, amelynek keretében vissza akarják telepíteni a származási országukba az idegen kultúrájú, illegálisan Európában tartózkodó és/vagy beilleszkedni nem akaró bevándorlókat.[8] A remigráció válasz arra a 2010-es évek elején az identitáriusok körében – Nagy Lakosságcsere néven – elterjedt feltételezésre, mely szerint Európa őshonos népeit a multikulturalizmust támogató globalisták és a szupranacionális szervezetek tervezetten akarják kicserélni nem európai, főképp muszlim bevándorlókra.

A remigráción túl, ám továbbra is a népesedési politikánál maradva, az identitáriusok aktív és konzervatív családpolitikát követelnek, hiszen rohamosan fogy Európa őslakos népessége, míg a kulturálisan muszlim hátterű bevándorlók természetes szaporulata meghaladja az európai átlagot. Statisztikák is alátámasztják, hogy amennyiben ezen nem változtatnak a nyugati döntéshozók, akkor évtizedeken belül, egyre több városban és kerületben, kisebbségben lesznek az őshonos állampolgárok.[9] A mozgalom tagjai ezzel összhangban támogatják a hagyományos házassági szövetséget, melyben férfi és nő eleget tesz legfontosabb feladatának, mégpedig a nemzet tagjai gyarapításának és a társadalom legfontosabb alkotóeleme, azaz a család működtetésének. Szerintük például a német népet 1945 után tudatosan elbutították azzal, hogy az oktatási intézményekben folyó tanításból kiirtották a hazafias, a kötelezettségekre felhívó nevelést, és helyébe ültették a liberális elfogadáson alapuló, legfőképp jogokat hirdető oktatást.[10] Magukat az utolsó olyan generációnak tartják, akik még megmenthetik Európát a teljes iszlamizációtól és a léha életvitelből adódó erkölcsi romlásból.

 

Az Osztrák Identitárius Mozgalom

 

A mozgalom osztrák ágát Alexander Markovics hívta életre 2012-ben akkor még Bécsi Identitárius Irány (Wiens Identitäre Richtung, WIR, ami németül „mi” jelentésű) néven, majd még ebben az évben megalapította az Osztrák Identitárius Mozgalmat (Identitäre Bewegung Österreich, IBÖ) Martin Sellner és Patrick Lenart, mellyel a két szervezet össze is olvadt.

A mozgalom felépítése és működése szempontjából fontos megemlíteni, hogy Ausztria minden tartományában jelen van, központja Bécs. A szervezet hierarchikusan épül fel, amelynek csúcsán a szövetségi vezetés áll, ez határozza meg a cselekvési formákat, az erőforrások felhasználását és képviseli a mozgalmat kifelé. A lokális szervezeteket koordináló csoportvezetők is a szövetségi vezetésnek jelentenek, a mozgalom gerincét adó aktivisták pedig a mindenkori vezető alá tartoznak. A hierarchiában őket követik a mozgalom szimpatizánsai és támogatói, akik anyagi eszközökkel látják el a szervezetet az aktivizmushoz. Ahhoz, hogy valaki aktivistává válhasson, az IBÖ szigorú feltételeket szab: az érdeklődőknek el kell végezniük egy képzést, aminek végén vizsgát kell tenniük, valamint nyári táborokban is részt kell venniük a teljes jogú tagság elnyerése érdekében.

Az osztrák társszervezet jelentőségét növeli, hogy napjaink egyik leghíresebb identitárius képviselője éppen Martin Sellner, aki nemcsak aktivistája, de – filozófiai végzettségéből adódóan – egyben teoretikusa is az IBÖ-nek. Sellner eddigi életpályája kapcsán azonban nem lehet szó nélkül hagyni, hogy fiatalként szimpatizált az osztrák neonácikkal, amit úgy magyarázott, hogy akkoriban fiatal hazafiként csak ezen keresztül lehetett tevékenykedni. Saját megfogalmazása szerint azonban ezt később meghaladta, és ezért is hozta létre az helyi identitárius mozgalmat, amely a fiatalok számára is nagyobb vonzerővel bír ideológiai szempontból. A náci szimbólumok és a neonáci habitus teljes egészében távol áll napjaink identitárius mozgalmaitól, melynek jellemző jelszava a 0% rasszizmus, 100% identitás.

Az elmúlt években Sellner elméleti munkássága kiforrottabbá vált, mostanra nem pusztán publikációkkal, médiaszereplésekkel és könyvekkel terjeszti az identitáriusok nézeteit, de mindezeket taktikai, stratégiai és nagystratégiai szintre is emeli.[11] Rendszeresen ír cikkeket különböző folyóiratokba (Blaue Narzisse, Kehre, Sezession,) és a saját oldalára, ahová podcasteket is készít, továbbá már három önálló kötete is megjelent: 2017-ben az Identitáriusok! Egy új kezdet története (Identitär! Geschichte eines Aufbruchs), 2023-ban a Rezsimváltás jobbról. Stratégiai vázlat (Regime Change von rechts. Eine strategische Skizze), 2024-ben pedig a Remigráció. Egy javaslat (Remigration. Ein Vorschlag). Sellner gondolatisága koherens, művei szorosan egymásra épülnek, amelyekkel célja, hogy elindulhasson Nyugat-Európa iszlamizálásának visszafordítása. Mindehhez azonban először meg kell változtatni a közgondolkodást a migrációval kapcsolatban, tehát a metapolitikai térben adódnak az első teendők, amihez influenszerekre, utcai akciókat végző mozgalmakra és professzionális propagandára egyaránt szükség van. A cél tehát egy jobboldali ellennyilvánosság kialakítása, amely megteremti a kulturális hegemóniaépítés előfeltételeit.[12]  

Nem véletlen hát, hogy Sellner vezetésével az IBÖ-nél az elmélet és a gyakorlat szintézise jól tetten érhető, példának okáért a hálózat osztrák ága többször látványos utcai akciókkal hívta fel magára a figyelmet. A mozgalom első szervezett megmozdulása – noha még csak csírájában, de – már a megalakulás évében nyomatékosította ezt, amikor egy, a Caritas által rendezett afro-haiti táncworkshopot zavartak meg majom és disznófejjel ábrázolt maszkokat viselő aktivistáik. Nagyobb médiavisszhangot viszont egy 2013-as esemény váltott ki, amikor is menekültek egy csoportja, kérelmük többszöri elutasítása ellenére, osztrák emberjogi szervezetek támogatásával beköltözött a bécsi Votivkirchébe, következményeként annak, hogy az azelőtti téren felállított illegális sátortábort a rendőrség feloszlatta. A menekültek többször is éhségsztrájkba kezdtek, hogy követeléseiket elérhessék. Többek között a menekültstátusz-kérelmük pozitív elbírálását, lakhatást és munkahely biztosítását követelték. Minderre válaszlépésként pár héttel később – nyomásgyakorlás és erődemonstráció szándékával – az identitáriusok szintén elfoglalták a templom egy oldalhajóját, és követelték a templom teljes kiürítését. A gyülekezet tagjai, akik egyébként nem engedték, hogy kilakoltassák a templomból a menekülteket, ezután a rendőrséggel eltávolíttatták az aktivistákat a templomból. Miután nagy porfelhőt kavartak a sajtóban az abszurd jelenetek, a rendőrség biztonsági okokból kiüríttette a templomot, ezért az aktivisták sikeresnek ítélték meg az akciójukat. Mindezek mellett az osztrák identitáriusok – és maga Sellner is személyesen – kulcsszerepet játszottak a Defend Europe nevet viselő összeurópai akcióban is, amikor az aktivisták hajót bérelve szándékozták hátráltatni a földközi-tengeri migrációt, amiről a későbbiekben még részletesen szó fog esni.

A mozgalom sikeres akciói mellett azonban súlyos vádakkal is szembesült, főleg miután 2019-ben kiderült, hogy azon merénylő, aki két új-zélandi mecsetnél 51 embert gyilkolt meg, 2018-ban néhány elektronikus levelet váltott az IBÖ vezetőjével, valamint arra is fény derült, hogy a merénylő 1500 eurót küldött át Sellnernek még abban az évben. Ezután politikai tekintetben szinte mindenki elhatárolódott Sellnertől, így korábbi támogatójuk, Heinz-Christian Strache egykori alkancellár is, annak ellenére, hogy a házkutatás után elegendő bizonyíték hiányában nem sikerült letartóztatni és elítélni. Noha Sellner ügye tisztázódott, Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból sikeresen, míg Németországból sikertelenül kitiltották nézetei miatt. Az osztrák hatóságok immár 12 éve próbálják az IBÖ tagjait megvádolni és jogerősen elítélni, mindeddig azonban a jelvényük 2021-es betiltása és a folyamatos megfigyelésen kívül nem sok sikert értek el.

 

Defend Europe

 

Az egyik legnagyobb kampány és esemény, amely az identitárius mozgalomhoz kötődik, egy 2017-es földközi-tengeri akció volt, ahol egy C-Star nevű 422 tonnás, 40 méter hosszú hajót béreltek, melyet egy korábbi német tengerészgyalogos kormányzott. Ennek keretében francia, német, osztrák, olasz, svájci és magyar összefogással a Földközi-tengeren a migránsokat segítő civil szervezetek munkáit akarták bojkottálni, emellett migránsokat szállító hajókat visszafordítani a líbiai partiőrség segítségével, hogy azok ne juthassanak el olasz kikötőkbe. A résztvevők saját megfogalmazásuk szerint az akcióval Európa további iszlamizálását akarták megakadályozni.

Az akció részleteit gondosan megtervezték, és annak ellenére, hogy az adománygyűjtés céljából létrehozott számlájukat a Paypal letiltotta, végül több mint 200 ezer euró gyűlt össze a kampányra. A mozgalom résztvevői ezt követően hajót béreltek Srí Lankáról, annak húszfős tamil legénységével együtt, a fedélzetre azonban csak Catania kikötőjében tudott felszállni az aktivisták zöme, és különböző hátráltató körülmények miatt csak ott vették át a hajó irányítását.

A hajó húsz fős tamil legénységét eredetileg Egyiptomban tették volna partra, amit azonban az embercsempész civil szervezetek megakadályoztak, Cipruson pedig a török hatóságok nem engedték kikötni a hajót, sőt politikai okokból az egész legénységet rövid időre letartóztatták. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy öt tamil – a Defend Europe szerint – liberális civil szervezetek nyomására Észak-Cipruson menedékjogot kért, hogy ezzel embercsempészetnek tüntethessék föl az akciót, míg a legénység maradék, tizenöt tagja repülővel utazott vissza Srí-Lankára. A török hatóságok végül engedélyezték, hogy a hajó elhagyja Ciprus szigetét, és Cataniában az aktivisták átvehették a hajó irányítását, megindultak Líbia partvidékeinek tengeri határához. Az akció ezt követően kezdetét vette, aminek keretében megpróbálták megállítani az illegális migrációt segítő, NGO-k által működtetett hajókat, valamint jelezték a líbiai partiőrségnek, ha egy hajó a törvényt megsértve belép a területükre. A Defend Europe csapata több ilyen NGO-t is megakadályozott a migránsok felvételében, illetve több alkalommal is a C-Star hívására jött ki a líbiai partiőrség, s járt el olyan NGO-k hajói ellen, akik megsértették Líbia tengeri határait. A misszió során a Defend Europe csapata folyamatosan gyártotta a magyarázó és ismertető videókat az illegálisan tevékenykedő NGO hajókról saját YouTube-csatornájára. Az akció végén azonban újabb incidens történt, amikor az identitáriusok végérvényesen ki akartak kötni Málta szigetén, ám a kikötőt Joseph Muscat máltai miniszterelnök lezáratta előlük. Ezt követően Muscat az aktivisták ivóvíz ellátását is megtiltotta, amely embargót néhány máltai patrióta törte meg, akik egy kis hajóval ivóvizet vittek a hajón rekedteknek. Az identitárusok ezt követően videóban vonták kérdőre a máltai miniszterelnököt, hogy miképp engedhet be az országába – és azon keresztül Európába – több tízezer illegális migránst, miközben egy olyan hajót pedig kirekeszt, amelyen Európai Uniós állampolgárok vannak. Ahogy a videójuk végén is jelezték, nem fogja őket érdekelni a kikötőből való kitiltás, ki fognak kötni Máltán, melyet meg is tettek.

Összességében elmondható, hogy a mainstream média a missziót annak megkezdésétől végéig folyamatosan lejáratta, kigúnyolta, hol nevetségesen gyerekesnek mutatta be azt, hol veszélyes és embertelen szélsőjobboldali fiatalok akciójaként hivatkozott rá. A Defend Europe viszont sikeresnek értékelte a missziót, főleg az európai polgárok szemléletformálásának tekintetében. Álláspontjuk szerint leleplezték, hogy a liberális politikusok, NGO-k és az őket kiszolgáló médiumok értelmezésével ellentétben nem pusztán az emberi jogokon alapuló embermentés zajlik, hanem sokkal inkább Líbia partvidékén keresztül illegális migránsok szállítása folyik Európa felé. Ezáltal pedig rávilágítottak arra is, hogy például a Soros György által is finanszírozott civil szervezeteknek „a humanizmus és az empátia nevében végzett önfeláldozó embermentő szolgálata” valójában embercsempészetet jelent.

 

Következtetések

 

Összefoglalva a leírtakat, arra a felismerésre juthatunk, az európai és ausztriai identitárius mozgalom tagjai az aktivizmus által jellemzett külön úton szeretnének haladni, viszonylag távol maradva a pártok tevékenységétől. Új stratégiák kidolgozása és újrakeretezése által régmúlt józanságot és bajtársiasságot testesítenek meg, amely ősrégi gondolatokból táplálkozva teljesen új alternatívát kínál. Miközben az identitáriusok szellemi hátországából akár politikai pártok is inspirálódnak, ami szintén jól mutatja a politika tér előtti elhelyezkedésüket, a mozgalom által alkalmazott akcionizmus egyedülállóvá teszi őket, amivel az elmúlt évtizedekben nem próbálkozott senki. A mozgalom tagjainak elege lett abból, hogy a jólét, a kényelem és a látszólagos biztonság miatt a nyugati emberek jelentős része érzéketlenné vált a rájuk leselkedő veszedelmekre, és cselekvés helyett mindent az államtól vár el. Az identitáriusok cselekvés előtti, metapolitikai lényege az alábbiakban rejlik: állami megoldás várása helyett a közösségek problémamegoldása; individuum helyett közösség; fragmentálódás helyett egységesedés és hálózatosodás; apátia helyett aktivizmus.