ANTI-RÓMA
Molnár Tamás: Az amerikai életforma – Az ideális állam kritikája. Fordította: Turgonyi Zoltán – Szíjártó István. Ludovika, Budapest, 2024. 238 oldal, 3964 Ft
Kontinentális hagyományunk megtiltja, hogy ex nihilo teremtésként gondoljunk a politikára. Ez a politikai gondolkodás egyik legfontosabb hagyományos előfeltevése: valamit alapul kell vennünk, vagyis – hétköznapi nyelven kifejezve – a politika mindig hozott anyagból dolgozik. Csak olyan fönnálló realitásokra támaszkodhat, mint a nyelv, a kultúra és a hagyomány, ezek nélkül alaptalan lenne. Politikai-metafizikai alapvetés, hogy egyetlen földi hatalom sem képes anélkül adni, hogy elvenne, következésképp egyetlen állam, civilizáció vagy politikai közösség intézményei sem lehetnek egészen újak. Ezért tartották a római hagyományban az új dolgokat (res novi) eleve gyanúsnak. Tudták, hogy az újdonság álcája mögött mindig alaptalanság rejlik. Napjainkban ezzel szemben egyedül az újdonságot nem vonják kérdőre. A világ rendje megfordult, és eluralkodott a régivel teljesen ellentétes szemlélet. A világhegemónia csúcsán támolygó Egyesült Államok puszta létével (és létformájával) lázad a hagyományos politikaszemlélet ellen. Bár vegyes államformáját a római köztársaság mintájára szervezték meg, mégsem túlzás azt mondani, hogy az amerikai életforma a hagyományos politikafelfogás elleni lázadásból nőtt ki, s hogy az amerikanizmus lényegéhez tartozik az ex nihilo teremtés vágya. Amerika, ez a talapzat nélküli kolosszus, ez az alaptalan civilizáció tehát még legfejlettebb állapotában is a „zabolátlan semmi” (Emil Cioran) civilizációja marad. Tökéletes ellentéte az ókori Rómának, amelyhez olyan gyakran hasonlítják.
Molnár Tamás (1921–2010) több művében is hangsúlyozta Róma és Washington ellentétét. Sosem szabadult azon mély civilizációs törés – sőt, antagonizmus – benyomásától, amelyet az amerikai és európai civilizáció összevetése kelt. Az egyesek által megátalkodottan „amerikai konzervatívnak” (ki)nevezett filozófus magát természetesen sem amerikainak, sem konzervatívnak nem tartotta. Katolikus univerzalista és nemzeti gondolkodó volt, tehát kiváltképpen un-american és a lehető legjobb értelemben kontinentális bölcselő. Ennek jelei után nem kell sokáig kutatnunk. Az Európa zárójelben ([1989] 2022), illetve Amerikanológia ([1991] 2022) című könyvek után Turgonyi Zoltán fordítói munkájának köszönhetően most már Molnár Az amerikai életforma (1993) című, eredetileg franciául írott és kéziratban maradt munkája is elérhető magyarul. Üdvözlendő, hogy ezzel a Molnár Tamás összegyűjtött művei című sorozat újabb állomásához érkeztünk, a fordítás ugyanis Az ideális állam kritikájának (1991) újraközlésével együtt ebben a reprezentatív keretben kapott méltó helyet. Örömünk azonban sosem lehet zavartalan, ezért a bal vállunkon ülő atlantista kisördög megszólal: talán nincs elég Amerika-ellenes könyv a magyar polcokon? Mit felelhetnénk erre az ünneprontó kérdésre? Talán legjobb, ha leszögezzük, hogy nem, nincs elég ilyesmi a magyar könyvespolcokon, sőt – és ez már jóval nagyobb gond – nincs elég ízig-vérig európai és magyar könyv a polcainkon. Molnár Tamás tehát a legjobbkor érkezett. Hiányt pótol, és fontos ellensúlyt képez a jobb- és baloldali gondolkodás hagyományait egyaránt kiüresítő amerikanizmussal szemben, amely az elmúlt években ismét valósággal elöntötte a magyar nyilvánosságot.
A világpolitikai helyzet konjunkturális változásai olykor elleplezik a mélyebb tendenciákat. Az Amerika-ellenesség egy kormányváltással könnyen Amerika-imádatba csaphat át. A hirtelen változás által ébresztett várakozások még az atlanti civilizáció jövőjével kapcsolatos megalapozott aggályokat is képesek eloszlatni, persze csak azokban, akik nem aggódnak elég „mélyen”. Mégis félő, hogy az anglomán sznobizmussal és az amerikai viselkedésformákkal együtt új alakban visszatérnek a ’90-es évek neoliberális, mintakövető tendenciái. Molnár Tamás frissen megjelent könyve éppen arról szól, milyen sokat veszíthetünk „az utánzás önsterilizáló műveletével”. A szerző úgy véli, az amerikai minták átvételét „bizonyos formulák, a gondolkodás, a viselkedések és a reakciók színtelen monotóniája”, tehát hatalmas kulturális veszteség követi. Ennek ellenére mégsem Európa szellemi bezárkózását és egyfajta szellemi autarkiát javasol, hiszen pontosan ez mondana ellent leginkább a római eszménynek, amely napjainkban az egyetemesre nyitott gondolkodás jellegzetes európai formájaként él tovább. Molnár ilyen értelemben egész életében hű maradt Rómához, és ez – mint művéből kiderül – Amerika-képét is meghatározta.
Ezért írja, hogy az Egyesült Államok „nem Rómától származik.” Hiába a köztársaság mintájára szerveződő politikai berendezkedése, Amerika nem fogadja el azokat a hagyományos alapvetéseket, amelyekre a politikai gondolkodás épül, ehelyett előfeltételek nélküli abszolút kezdetként határozza meg saját magát. Molnár szerint még „Róma sem volt ennyire meggyőződve arról, hogy mindenkinek példaként szolgál”, sőt a rómaiak hivatásáról szóló híres vergiliusi sorokból tudjuk, hogy a római mentalitás épp az előfeltételek tudatosítására épült. Ezzel szöges ellentétben – írja Molnár – „Amerika elég önmagának mint vallás”. Az európai múlt időt maguk mögött hagyó telepesek új civilizációt és ezzel új vallást is alapítottak. A bevándorlók szilárdan hitték, hogy a szolgasággal és a háborúkkal együtt az áteredő bűnt is maguk mögött hagyták, teljesen alávetették hát magukat az amerikai életforma konvencióinak és magukévá tették a politikát ex nihilo teremtésként felfogó alaptalan „optimizmust”. Ez bizony a szöges ellentéte a római mentalitásnak, azzal legfeljebb „technikai” kérdésekben egyezik. Molnár Symmachus-könyvéből tudjuk, hogy a filozófus milyen mélyen azonosult a rómaiság sajátosan felfogott hagyományával – így ennek tükrében értelmezhetjük a következő gondolatmenetét, amely műve összegzéseként is olvasható:
„A római nobilitas a mores maiorum, a tisztességes hagyomány és tanítás keretein belül maradt. Ezzel szemben az amerikai életforma eredete a létezés korlátolt felfogása, amely megkísérli hálójába gyűjteni a morális, jogi, pedagógiai elhajlásokat.”
Világosan kirajzolódik tehát előttünk két civilizációs modell: a mediterráneum délies római géniusza és az észak-atlanti kolosszus. A különbség felettébb szembetűnő! Ezért érezzük inkább hangzatosnak, mintsem találónak, mikor Pogrányi Lovas Miklós utószavában Molnár elnyeri a „magyar Tocqueville” címet. Az atlanti kultúrát reprezentáló normann Tocqueville egészen más világ, más hagyomány, más érzékenység, mint a frankofon, közép-európai Molnár.
Molnár gondolkodása még az amerikanizmus bírálatát tekintve is mélyebben gyökerezik a latin szellemiség (esprit latin) által ihletett ellenforradalmi irodalomban. E vonulatot Joseph de Maistre nyitotta meg, aki elsők közt adott latin, autoriter-mediterrán választ az atlanti forradalmak kihívására. A keletkező amerikai civilizációt már ő is degeneráltnak, barbárnak és legjobb esetben is gyermetegnek tartotta. Emlékezetes továbbá a latin országokban hallatlanul nagy befolyást elérő reakciós nézet, miszerint Amerika egy kereszténység elleni összeesküvés eszköze. Bár az effajta misztifikációt nem kedvelte, Charles Maurras is kijelenti, hogy az Egyesült Államok számára nem több, mint egy „dollárokból, ócskavasból és hentesáruból összerakott piramis”. Kései követője pedig, a Molnár Tamással jó viszonyt ápoló Marcel De Corte megjegyzi, nem tartja véletlennek, hogy a modern technokrácia épp Amerikában, azaz ebben „a gyökértelen lények által benépesített országban ébredt először öntudatra”. Az ellenforradalmi gondolkodók Amerikát az alapokat semmibe vevő politikai nihilizmus megtestesítőjeként és globális terjesztőjeként vetették meg. S hogy ítéleteikben nem egyszerűen a sovinizmus vagy az európai felsőbbrendűség tudata nyilvánul meg, azt jól mutatja XIII. Leó Testem benevolentiae nostrae (1899) kezdetű apostoli levele, amely az americanismo veszélye kapcsán arra figyelmeztet, hogy a katolikus társadalmi renddel ellentétes elvekre felépített Egyesült Államokban az egyház egyetemességét tagadó új vallás alapítására tesznek kísérletet. Félreérthetetlen egyértelműséggel áll tehát előttünk ez az „anti-Róma” (Silvano Panunzio), Molnár pedig arra biztat, hogy feleljünk a kihívásra ingadozások és felületes vonzalmak nélkül, hamisítatlan európai és nemzeti szellemben.