Veszprémy László Bernát

Kevés olyan ellentmondásos és érdekfeszítő politikai gondolkodó és aktivista volt a 20. századi Egyesült Államokban, mint az idén májusban 95 éve született, és idén februárban 55 éve meggyilkolt Malcolm X. Malcolm X fekete–muszlim hitszónok, mozgalmár és publicista volt, akinek munkássága alig 12 évre korlátozódott, és aki igazán maradandót – mint látni fogjuk – talán csak életének utolsó egy évében alkotott. Közkeletűen őt tartják az „ellen-Martin Luther Kingnek”, hiszen a fekete polgárjogi mozgalom hőskorában Malcolm X a polgári engedetlenség mellett/helyett a fegyveres önvédelem, a gazdasági függetlenség és a fekete szeparatizmus szlogenjeit képviselte. Üzenetének jelentős része mai magyar konzervatív szemmel természetesen teljesen elvetendő: Malcolm X fajban és fekete felsőbbrendűségben gondolkodott, megvetette a nyugati társadalmat és a hidegháborúban nyíltan a Szovjetuniót és annak bábállamait támogatta. Gondolatiságának azonban volt egy szuverenitást, igazságosságot és hagyományos értékeket is támogató része, amely kétségkívül megérdemli az elfogulatlan kritikát és revideálást.

RADIKÁLIS

Malcolm X 1925. május 19-én született a nebraskai Omahában Malcolm Little néven. Anyai nagyapja – nagyanyjának megerőszakolója – fehér férfi volt, ami Malcolm X szerint erősen meglátszott anyján és önmagán is. „A fehér erőszaktevő minden csepp vérét megtanultam gyűlölni, ami bennem van” – írta önéletrajzában. Édesapja baptista lelkész és egyben fekete nacionalista is volt, Malcolm X önéletrajza szerint erőszakos ember, aki megkeserítette tizenhárom gyermekének és nejének életét. Malcolm X azonban apjára a fekete öntudat pozitív példájaként emlékezett, és nem kevés büszkeséggel jegyezte fel, hogy 1931-ben minden bizonnyal a Ku-Klux-Klan tagjai lökték villamos elé, mint ahogy annak két testvérét is fehér nacionalisták ölték meg. Édesanyja 1938-ban az őrültek házába került. Malcolm X fiatalon megtanulta, mit jelent a szegény sors, a többségi társadalom rasszizmusa és az erőszak. „Mindig is meggyőződésem volt, hogy én magam is erőszak által fogok elpusztulni” – diktálta le nem sokkal halála előtt Alex Haley újságírónak, s mint látni fogjuk, ebben igaza is lett.[1]

A fiatal Malcolm X New Yorkba kerülve bűnözőként tartotta el magát, a drog, a prostitúció, az erőszak és rablások – jelentős részben feketéket felemésztő – világa 1945-ben hét évre börtönbe juttatta. A börtönben társai csak „Sátánnak” nevezték, mely igen sokat elmond akkori magaviseletéről és vallással kapcsolatos nézeteiről. Malcolm X a börtönben hallott először Elijah Muhammad (1897–1975) muszlim hitszónok Iszlám Nemzetéről (Nation of Islam), amely az iszlám és a fekete nacionalizmus sajátos keverékét képviselte. Muhammad saját magát nevezte Allah küldöttének, azt tanította, hogy a fehér ember maga az ördög, s hogy az iszlám a feketék vallása. Mindezt erős szociális üzenettel, nem kevés antiszemita demagógiával fűszerezte meg: vallásának egyik központi tétele volt, hogy a fehér fajt a bibliai Jákob (máshol a zsidók) alkották meg, hogy pusztítást végezzen a földön. Az Iszlám Nemzetének hívei polgári vezetéknevüket – melyeket általában a felmenőiket felszabadító fehér családtól örököltek – X-re cserélték, mely ősi, elveszett afrikai családnevükre utalt.[2]

Malcolm X a börtönből kikerülve az Iszlám Nemzetének egyik elsőszámú hitszónokává nőtte ki magát, keresztény- és nyugatellenes, valamint antiszemita és forradalmi üzeneteivel hamar az amerikai lapok kedvelt „főgonoszává” avanzsált. Önéletrajzában hosszasan bosszankodott afelett, hogy az Iszlám Nemzete teljes mértékben tiltotta az alkoholt, a drogot, a bűnözést és a családon belüli erőszakot, továbbá hagyományos családmodellt támogatott, mégis támadta a konzervatív sajtó, s annyiban bizonyosan igaza volt, hogy a gettók és szegény külvárosok fekete lakói számára az Iszlám Nemzete sokszor a rendet, a megélhetést és a társadalmi védőhálót jelentette. Malcolm X szónoki sikerének fontos eleme volt, hogy – mint írta – „ismerte az utcát”.[3]

Malcolm X gondolkodásának központi eleme volt, hogy az amerikai fekete lakosságot akarata ellenére vitték a kontinensre, ahol több száz éve kizsákmányolják és erőszakosan elnyomják őket. (Ekkor az Egyesült Államokban még léteztek a faji szegregációt erőltető, 1965-ben eltörlött rasszista Jim Crow-törvények.) Malcolm X szerint tehát az amerikai feketék nem tartoztak polgári engedelmességgel egy olyan országnak, amely elnyomta őket. Véleménye szerint a feketéknek meg kellene térniük az iszlámhoz, és hosszú távon vissza kell térniük Afrikába. Mint 1964-es ghánai előadásában fogalmazott: „Nem vagyok amerikai […] Húszmillió afrikai származású honfitársam sosem tapasztalta meg az »amerikai álmot«, csak az amerikai rémálmot”.[4] Egy évvel korábbi amerikai beszédében pedig kijelentette, hogy a fehér–fekete együttélés „teljesen megbukott”, és „mivel nem tudnak [a fehérek] igazságot adni a négereknek ebben a házban, hát hagyjuk el ezt a házat, és menjünk haza”. Malcolm X ekkor frusztrációját fejezte ki, amiért az Egyesült Államok nem adja oda a feketéknek „járó” vagyont – kárpótlást a rabszolgaságért – és engedi haza népét Afrikába.[5] Érdemes megemlíteni, hogy elképzelése némiképp hasonlított Herzl Tivadar Zsidó államára,[6] és önéletrajzában Malcolm X is a feketék számára követendő példaként említette Izraelt.[7] Ez azonban nem változtatott vállalt antiszemitizmusán: 1964-ben Cionista logika című, egyiptomi lapba írt cikkében kolonializmussal és kapitalista érdekek képviseletével vádolta a zsidó államot, teljesen elvitatva annak legitimitását.[8]

Gazdasági nézeteit vizsgálva Malcolm X nem mozdult el olyannyira az antikapitalizmus irányába, mint Martin Luther King – aki „demokratikus szocializmust” akart látni –, de neki is megvolt a maga kritikája a kapitalizmussal szemben. „Nincsen kapitalizmus rasszizmus nélkül” – mondta élete egyik utolsó interjújában.[9] Malcolm X azonban nem a kapitalizmus eltörlését, hanem a feketék gazdasági sikereit akarta a piacon mind az Egyesült Államokban, mind pedig Afrikában. „A fekete nacionalizmus self-help [„önsegítés”, kb. csináld magad] eszme” – jelentette ki egy helyütt.[10] Ilyen értelemben gondolkodása közelebb állt a kapitalizmust faji keretek közé szorítani kívánó fajvédőkhöz, mint a kommunistákhoz. Itt érdemes megjegyezni, hogy Malcolm X retorikájában ugyan élt a „fekete forradalom” kifejezéssel,[11] ám a hagyományos családmodellt és vállalkozást, vallásos életformát és nacionalista önérdeket hangsúlyozó világnézetében természetesen volt valami eredendően reakciós. Az amerikai Kommunista Párt lapja, a Worker 1963-ban tisztázta is, hogy „a [fekete] muszlim szervezet és különösen Malcom X ultrareakciós erők”, „a leginkább ellenforradalmi erő[k] a mai néger közéletben”.[12]

NACIONALISTA

A liberális fekete vezetőket Malcolm X megvetette: hírhedt eszmefuttatásában különbséget tett a „házi” és „kerti négerek” között. A „házi négert” a fehér ember „belső szolgálatra tartotta, több morzsát nyújtott neki asztaláról”. Ezért ők a fehér embert „jóságos úrnak” tartották. Malcolm X szerint a „kerti négerek” nem kaptak ilyen „kiváltságos” bánásmódot, ezért megmaradt fekete öntudatuk. Beszédjeiben a liberális feketéket rendszeresen „házi négernek” nevezte.[13] Malcolm X a fehér liberálisokat nagyobb veszélynek ítélte meg, mint a fehér konzervatívokat (vagy esetleg nyílt rasszistákat), mondván: utóbbiak legalább őszinték, míg előbbiek mézes madzaggal vezetik félre a feketéket. Önéletrajzában jellemző jelenetet osztott meg, amikor egy előadását követően egy liberális fehér lány megkérdezte tőle, hogy „mit tegyek?” Malcolm X válasza az volt, hogy „semmit”, mert – ezt már nem tette hozzá – nem hitt benne, hogy „léteznek jó fehér emberek is”. Mint írta, a fiatal lány sírva hazament.[14] Fenti filozófiájukra építve az Iszlám Nemzete több alkalommal is kapcsolatot teremtett szélsőjobboldali körökkel. 1961-ben Malcolm X a Ku-Klux-Klan tagjaival találkozott, arról biztosítva őket, hogy a zsidók mindkettőjük közös ellenfelei.[15] Az Iszlám Nemzete kereste az Amerikai Náci Párt szövetségét is. A kép, amin George Lincoln Rockwell pártvezér horogkeresztes egyenruhájában a fekete bőrű muszlim tömeg közepén ül 1961. június 25-én, a korabeli elitellenes politikai formációk izgalmas metszéspontját mutatja.[16]

Malcolm X kapcsolatát a fekete polgárjogi mozgalomhoz az imént bemutatott elvek határozták meg. Mivel Malcolm X eleve nem hitt a demokratikus és jogi küzdelem lehetőségeiben, a polgárjogi mozgalmat ámításnak, a fekete tömegek megvezetésének nevezte. Ennek ellenére megpróbált találkozót szervezni Martin Luther Kinggel 1963 nyarán, aki nem felelt a meghívóra. (A következő év tavaszán néhány percre véletlenül összefutott a két fekete vezető a Capitol Hillen, ahol egyetlen közös fotójuk is elcsattant, ám ez volt az egyetlen találkozásuk).

Politikáját 1964-es Szavazócédula vagy töltény című beszédében fektette le. Mint fogalmazott, „a fekete közösség Amerikában manapság robbanékonyabb, mint az oroszok összes atombombája”. Malcolm X szerint a feketék szavazatai juttatták a demokratákat a Fehér Házba, a párt mégsem tett eleget a feketék jogaiért, és ha valaki politikai hatalomra segít egy pártot, mely aztán nem tartja be ígéreteit, akkor az a valaki „politikai balek”. Ezért szerinte a feketék vagy szavazataik megvonásával lépésre kényszerítik a demokratákat, vagy megharcolnak szabadságukért.[17] Malcolm X utóbbi szavai igen jól jellemzik az erőszakkal való gyakori, felelőtlen hencegését. A Life magazin 1963 tavaszán ikonikus fotót közölt róla, amint egy M1 Carbine öntöltő gépkarabéllyal a kezében az utcát kémleli lakásából. Mint ekkor nyilatkozta, ő és felesége bárkit kész volt lelőni, aki családjukat fenyegetné.[18]

Itt érdemes utalni Malcolm X nyugati kultúrához való viszonyára. A nyugati államok történelme természetesen megérdemli a józan kritikát, a kérdés mindig az intenció és a kritika méltányossága. Malcolm X nyugati kolonializmust, rabszolgatartást és rasszizmust kritizáló sorai természetesen megalapozottak, akkor akut problémákra vonatkozó reflexiók voltak. Gondolkodásában azonban nem különösebben meglepő módon jelen volt a klasszikus nyugati kultúra elutasítása is. „A keresztény vallás összeegyeztethetetlen a néger” törekvésekkel, „a keresztényi szeretet a fehér ember szeretete” – idézte önéletrajzában méltatóan az Iszlám Nemzetének propagandáját.[19] Máshol arra utalt, hogy Jézus Krisztus valójában fekete volt, és hogy 2000-re majd „minden gyerek a régi korok nagy embereinek valódi bőrszínét fogja tanulni az iskolában”.[20] Malcolm X emellett direkt kereste a kapcsolatot az Egyesült Államok hidegháborús ellenfeleivel, elsősorban a harmadik világban. George Breitman amerikai kommunista történész ezt úgy fogalmazta meg, hogy Malcolm X néha sajnos kiállt „reakciós” vezetők mellett is,[21] ám ellenkező élű olvasatban elmondható, hogy Malcolm X szinte válogatás nélkül vette védelmébe a szabad világ ellenségeit. Ghánai beszéde, melyben Kwame Nkrumah véreskezű diktátort méltatta „felvilágosult” és „demokratikus” nézeteiért, csupán egyike volt ezen ballépéseinek.[22] Jellemző, hogy első lányát Attilah-nak nevezte, önéletrajzában büszkén tette hozzá, hogy „a hunok királyáról kapta nevét, ő rabolta ki Rómát”. Második lánya, Qubilah hasonlóan Kubla kánról kapta nevét.[23] 1963-as beszédében reményét fejezte ki, hogy Allah el fogja hozni „a gonosz fehér ember keresztény, nyugati világának végét”.[24]

MUSZLIM

Világnézetében komoly változás állt be életének utolsó évében. Ekkor konfliktusba került az Iszlám Nemzetével: hivatalosan túl keményen kommentálta John F. Kennedy amerikai elnök megölését („a puska visszafelé sült el”), azonban még súlyosabb ok volt, hogy Malcolm X fényt derített Elijah Muhammad házasságtörő életmódjára, amely feloldhatatlan ellentmondást jelentett idealista nézetei és a szervezet között.[25]

1964. március 8-án Malcolm X bejelentette, hogy elhagyja az Iszlám Nemzetét, és a szunnita iszlámra tér át. Ekkoriban szakított korábban vállalt rasszizmusával is: önéletrajzában utalt rá, hogy eddigi előadásai után gyakran beszéltek vele muszlim országokból származó diákok vagy turisták, akik bár méltatták őt, megjegyzéseket tettek téves nézeteire, és biztatták, hogy ismerje meg az „igazi iszlámot”. Ez akkoriban szörnyen sértette őt.[26] Egy ilyen esetről részletesebb leírás is maradt: 1963 októberében a Berkeley Egyetemen adott elő, az előadása végén pedig két iráni diák lépett oda hozzá: „Malcolm úr, szerintünk remekül beszélt. De mi Iránból jövünk, muszlim országból. A Korán és az iszlám semmit sem mond a fajról”. Egy fültanú szerint Malcolm X egy percen keresztül csak hallgatott, mielőtt elvezették.[27] 1964 áprilisában maga is Mekkába látogatott, ahol tapasztalta, hogy „fehér[ek] […] kék szeműek, szőke hajúak, és mindnyájan testvéreknek éreztük egymást, közös Istenünk tiszteletére utaztunk Mekka felé”.[28] Új nevéül az El-Hajj Malik El-Shabazzt választotta, Mekkából írt levelében pedig kijelentette, hogy a közös hit fogja egyesíteni a fajokat és etnikumokat, és hogy a jövő amerikai fehér generációja „az igazság lelki ösvényére léphet”.[29] 1964 augusztusában talán először jelentette ki életében, hogy „nem vagyok rasszista”.[30]

Az Iszlám Nemzete nem tolerálta a soraiból való kilépést és az azt követő nyilvános pálfordulást: mára ismert, hogy a muszlim csoport közvetlen utasítására lőtték agyon Malcolm X-et 1965. februári New York-i előadásán.[31] Halálát követően Malcolm X világnézetét megkísérelték „kommunistává tenni”, ám a rasszista, azaz modern nézetek háddzson (vagyis valláson) keresztül való megtagadása erre a fából vaskarikát gyártó műveletre kevés lehetőséget adott. Malcolm X-nek létezik óvatos konzervatív méltatása,[32] ám érdemes látni – és ennek kapcsán levonni a tanulságokat napjaink amerikai baloldalának mozgásairól –, hogy a Demokrata párt balszárnyának sajtójában reneszánszát élik az 1964 előtti, rasszista Malcolm X-idézetek.[33] Futólag lehet megemlíteni, hogy vállalkozásbarát nézeteinek létezik libertárius szubkultúrája,[34] illetve baloldali kritikája is.[35]

MÉRLEG

Malcolm X mindenekfelett vallásos ember és nacionalista volt, aki a politikai érdekek, világnézetek és szekták örvényei és hullámai közepette próbálta terelgetni népének – „fajának” – hajóját. Russel Kirk neves amerikai konzervatív író nekrológja szerint „a feltörekvő Afrikában államférfi lett volna; Amerikában csak csodabogár lehetett”.[36] S bár lehetőségei nem voltak adottak a politikusi kibontakozásra, illetve életében a hierarchia meggyőződéses híve volt, külső tényezőket mégsem volt hajlandó megtűrni népének életében, s ilyen értelemben a nemzeti szuverenitás hívének számított. Ahogyan az önéletrajzában írta: életének vezérelve volt, hogy „bármit is teszek, azt a magam módján teszem”.[37]